Felhasználási Feltételek

1. ParkVia csak foglalási közvetitőként mükődik és ennek következtében minden gépjármüvel kapcsolatos felelősség és kötelezettség a parkolót, szállódát, ”Meet and Greet” szolgáltatót vagy más intézményt terhel("Parkoló Szolgáltató”). Vegye tudomásul, hogy a ParkVia honlapon keresztül történő foglalása csak egy foglalást biztositó ügynökségen keresztül történő foglalás, és a parkolás szolgáltatást a parkoló üzemeltetője szolgáltatja Önnek mikor megérkezik az előre lefoglalt parkolóba. a parkoló szolgáltatást nyujtók független cégek és sem ügynökei, sem alkalmazottai ParkVianak. ParkVia nem felelős az elöbb emlitett szolgáltatók általi tevékenységért, hibáért, mulasztasért, képviseletért, garanciáért, jógsértésért, gondatlanságért, továbbá nem felelős semmilyen személyes sérülésért, halálesetért, vagyontárgy károsodásért, vagy bármilyen más sérülésért, költségért, melyek az előzőekben felsoroltakból következnek. ParkVia nem felelős, ennek következtében nem térit vissza sztrájk, vis major vagy egyéb olyan esemény következtében, amely befolyásán kivül esik, és nem felelős semmilyen további költségért, mulasztásért, késedelemért, átirányitásért vagy bármely kormány illetve hatóság tevékenységéért.

2. ParkVia folyamatosan felülvizsgálja a feltüntetett termékeket és azok árait, hogy a legjobb ár-érték arányt tudja nyujtani. Az árak akár felfelé is változhatnak, csak úgy mint lefelé, évszakos változások és különleges akcióktól függően. Minden feltüntetett ár az előfoglalásra vonatkozik és a Parkoló Szolgáltatók által feltüntetett ár általában tartalmazza az ÁFÁ-t ( vagy a helyi megfelelőjét), ami adóköteles a szolgáltató országában és minden egyéb vonatkozó adót, amig más nincs feltüntetve. Bármely fizetési módot válassza is, a fizetésnek nincsenek plusz költségei.

3. Foglalási és visszamondási eljárások:

  • 1. Bármely ParkVia weboldalon keresztül végzett foglalások a fizetés után automatikusan küldik a foglalási vouchert. Ezt a vouchert küldheti ParkVia vagy közvetlenül a Parkoló Szolgáltató . Mindamellett a foglalás önmagában nem garancia a parkolóbeli helyre. ParkVia vagy a Parkoló Szolgáltató törölheti a foglalást, ha a Parkoló Szolgáltató nem tudja teljesiteni azt. Ilyen körülmények között, a teljes befizetett összeg visszatéritésre kerül.
  • 2. Kérjük bizonyosodjon meg arról, hogy magánál tartja a lefoglalt szolgáltatásra vonatkozó útmutatást, csak úgy mint az üzemelteő telefonszámát, és a behajtási illetve kihajtási eljárások részleteit. Az ön felelőssége megbizonyosodni arról, hogy hozzájutott-e a megfelelő útmutatásokhoz indulás elött –bármely lekésett foglalás, repülőút vagy egyébmás olyan próbléma esetén, ami abból eredt, hogx nem bizinyosodott meg a megfelelő útmutatók birtoklásáról, ParkVia nem fizet visszatéritést.
  • 3. Amennyiben a parkoló társaság magasabb összeget számol fel, mint ami a foglalási visszaigazolásban szerepel, mivel ön nem követte a megfelelő behajtási és kihajtási eljárásokat, vagy ha nem vitte magával a foglalási visszaigazolást, ParkVia nem fizet visszatéritést önnek.
  • 4. Bár a parkolóból egy adott helyre történő transzfer árát már tartalmazhatja a ParkVia honlapján feltüntetett ár, kérjük ellenőrizze a parkolóra vonatkozó részleteket a weboldalon vagy lépjen kapcsolatba a ParkVia ügyfélszolgálatával, hogy ezt megerősitse foglalás előtt.
  • 5. Ha kevesebb napig szeretné igénybe venni a parkolást mint eredetelig lefoglalta,ez a Parkolást Szolgáló joga eldönteni, hogy kedvezményt vagy visszatéritést alkalmaz.
  • 6. Az árak kiszámitása változhat több tényező függvényében, beleértve, de nem korlátozva a foglalás dátuma, a parkolás hossza, a gépjármü érkezés illetve távozás dátumától/időpontjától.
  • 7. Parkoló cégtől és választott szolgáltatástól függően szükség lehet arra, hogy jármüvének kulcsát a parkoló személyzeténél hagyja. Ilyen esetben mielött otthagyná jármüvét a parkolóban, az ön felelőssége biztositani, hogy az autó megfelelő müszaki állapotban legyen a közúti közlekedéshez, rendelkezzen a megfelelő okmánnyokkal, biztositással. Ez esetben a parkoló üzemeltetője fenntartja a jogot, hogy szükség esetén vezesse autóját akár a telepen belül, akár azon kivül, vagy egyébb módon elmozgassa olyan mértékben, amleyet a parkoló üzemeltetője, vagy alkalmazottai szükségesnek itélnek a parkoló hatékony helykisználásának érdekében, vagy vészhelyzet esetén, illetve balesetek, sérülések, akadályok elhárítása végett. Amennyiben az üzemeltető alkalmazottai közútra kell vinniük a járművét, az üzemeltetőnek teljes körű biztosítással kell rendelkeznie a sofőrökre ehhez a szolgáltatáshoz, de önnek kell ezen biztosítás tényét leellenőrizni.
  • 8. Minden egyes parkolásra az adott parkoló üzemeltetője által meghatározott felhasználási feltételek vonatkoznak. Az ön felelőssége, hogy érkezés elött vagy érkezéskor elkérje a felhasználási feltételeket.
  • 9. Bármilyen körülmény, mely miatt parkoló cég sofőrjeinek várakozniuk kell, beleértve, de nem korlátozva, hibás adatokat adott meg vagy késve érkezett, plusz költséget jelenthet a vásárló számára, amit helyben, közvetlenül a parkoló cég alkalmazottainak kell megfizetnie, vagy a szolgáltatás törlésével járhat visszatérités nélkül.
  • 10. Magas, vagy szokatlanul széles járművek: Nem mindenik parkoló cég képes befogadni túl méretes járműveket, kisteherautókat, lakóbuszokat, stb. és ha mégis elfogad, előfordulhat, hogy az ilyen járművek esetén plusz árat kérnek. Amennyiben a ParkVia weboldal másként nem jelöli, a parkoló helyek kizárólag kis/átlag méretü személygépkocsikra értendőek. Amennyiben a gépjármű nem felel meg a szabvány személygépkocsi méreteknek, úgy az ügyfél felelőssége, hogy a foglalás folyamán a gépjármű méreteinek megfelelő parkolóhelyet foglaljon, vagy felvegye a kapcsolatot a ParkVia ügyfélszolgálattal további információért foglalás elött. A ParkVia nem fogad el semmilyen visszatérítési igényt amennyiben a foglalás folyamán nem a megfelelő mérethez lett foglalva parkolóhely.
  • 11. ParkVia azt tanácsolja ügyfeleinek, hogy időben érkezzenek, hogy legyen bőven idejük elérni a járatukat .
  • 12. Minden parkolás az ügyfél kockázata. Bármilyen jellegű reklamáció, igény, vagy vita esetén (például ha az ön járműve megsérül miközben a parkolóban állt, vagy elveszti a járművét vagy valamely benne található tulajdonát ), az ügyfélnek közvetlenül a parkoló üzemeltetőjéhez kell fordulnia. ParkVia semmilyen körülmények között nem vállal felelősséget ilyen eseményekért. Minden a jármű elvesztésére, sérülésére, vagy a szolgáltatás minőségére vonatkozó reklamációt közvetlenül a parkoló üzemeltetőjénél kell benyújtani.ParkVia kérésére megadja a parkoló üzemeltetőjének elérhetőségeit. Ez nem érinti a törvény által biztosított vásárlói jogait.
  • 13. Némely parkoló szolgáltató adminisztrációs díjat számolhat fel módosítás vagy lemondás esetén. Ahol ez az eset fennáll, ott ez külön jelezve lesz a foglaláskor és a foglalási voucher-en.
  • 14. Néhány partnerünknél foglalt szolgáltatást sem módosítani, sem visszamondani nem lehet. Ahol ez az eset fennáll, jelezve lesz a foglaláskor és a foglalási voucher-en.

4. A ParkVia weboldal tartalmaz olyan linkeket, amelyek harmadik fél által üzemeltetett weboldalakra mutatnak. ParkVia nem felügyeli ezeket a weboldalakat, és nem felelős az olyan harmadik fél általi tartalmakért, szerződés szegésekért, vagy bármely szándékos vagy gondatlan tevékenységért, amelyek bárminemű veszteséget, sérülést, késedelmet okoznak önnek vagy útitársainak. ParkVia nem felelős az ilyen honlapokon található véleményekért, ezen honlapok pontosságát, teljességét ParkVia nem vizsgálja, ellenőrzi, vagy felügyeli. A ParkVia-on egy weboldal linkjének a közzététele nem vonja maga után, vagy jelenti annak ajánlását, jóváhagyását. Ha úgy dönt, hogy elhagyja ParkVia weboldalát és átmegy harmadik fél által üzemeltetett weboldalra, azt saját felelősségére teszi. Amikor harmadik fél által üzemeltetett honlapon tartózkodik, akkor az adott honlap minden előírása, szabályzata (beleértve az adatvédelmi szabályzatot is) és kezelési eljárása vonatkozik önre. ParkVia nem felelős az ön által, harmadik fél számára megadott adatokért.

5. Minden a ParkVia honlapon elérhető tartalom szerzői jogvédelem alatt áll: Copyright © ParkVia Ltd, Minden jog fenntartva. Egyéb termék- vagy cégnevek amelyek megjelennek a honlapon a jogos tulajdonosukhoz tartozik. Bármilyen ParkVia weboldalon található képek megtekintésre lettek közzétéve, azok lementése, letöltése semmilyen formában nem engedélyezett. Bármilyen Bármilyen ügyfél véleménnyilvánitása a ParkVia weboldalon nem képviseli ParkVia véleményét.

6. ParkVia weboldalon közzétett információk, termékek és szolgáltatások tartalmazhatnak pontatlanságokat, vagy elírást. ParkVia kiváltképpen nem garantálja és kizárja a felelősséget az ezen a ParkVia weboldalon feltüntetett szolgáltatásokkal kapcsolatos információk és leírások pontosságát illetően (beleértve, a teljesség igénye nélkül: fényképek, a lehetőségek listája, általános termékleírás, stb.) mivelhogy ezen információk többségét a parkoló szolgáltató adta meg. Minden a weboldalon szereplő értékelés csak általános támpontnak tekintendő, ParkVia nem garantálja ezen értékelések pontosságát. Az információkat időszakosan változtatjuk. ParkVia és/vagy saját beszállítói bármikor fejlesztéseket és/vagy változtatásokat eszközölhetnek bármelyik weboldalon bármikor. ParkVia és/vagy saját beszállítói nem szavatolják a ParkVia weboldalon feltüntetett semmilyen célú információk, termékek és szolgáltatások megfelelőségét, és bármilyen termék feltüntetése vagy eladásra kínálása nem jelenti azt, hogy ParkVia jóváhagyta vagy javasolta volna azt. ParkVia és/vagy saját beszállítói ezúton visszautasít minden jótállást, felhasználási feltételt ezen információ figyelembevételével, szoftverekre, termékekre és szolgáltatásokra, beleértve minden hallgatólagos jótállást és feltételt a megfelelő minőségre vonatkozóan, egy bizonyos célnak való megfelelőségre, címre, és jogsértésre. . ParkVia és/vagy beszállítói nem vállal felelősséget semmilyen körülmények között, akár indirekt, véletlen, fenyegető, különleges, vagy következetes káreseményekkel kapcsolatban, amelyek ParkVia weboldal használatából fakadnak, vagy bármilyen kapcsolatban áll ParkVia weboldal használatával, vagy ParkVia weboldal elérhetetlenségéből vagy késedelméből származik vagy bármely információ, szoftver, termék és szolgáltatás okozott, amelyet a ParkVia weboldalon keresztül értek el, vagy a ParkVia weboldal egyéb használatából fakadó (beleértve, de nem kizárólagosan a használat, adat, profit, megtakarítás, vagy lehetőség elvesztését) függetlenül attól, hogy szerződésen, objektív felelősségen alapuló, vagy egyéb, még akkor is, ha ParkVia és/vagy akármelyik beszállítója értesült a lehetséges károkról. ParkVia és/vagy saját beszállítói felelősséggel tartoznak a ParkVia weboldal használatából eredő közvetlen veszteségért függetlenül attól, hogy szerződés alapú objektív felelősség, vagy egyéb, maximum annak a tranzakciónak a mértékéig bezárólag, amely kapcsán a reklamáció felmerült egy, vagy több összefüggő esemény során. Jelen Felhasználási Feltételek, és előbbi felelősség nyilatkozat nem érintik a törvény által biztosított vásárlói jogait.

7. Vállalja, hogy nem teszi ki ParkVia és leányvállalatait, és/vagy saját beszállítóit és minden tisztségviselőjét, vezetőjét, alkalmazottját, ügynökét semmi nemű követelésnek, keresetnek, igénynek, behajtásnak, veszteségnek, kárnak, büntetésnek, bírságnak és egyéb költségnek vagy kiadásnak, beleértve, de nem kizárólagosan az ésszerű jogi és számviteli díjat, melyeket harmadik fél támaszt az alábbiak következményeként:

  • 1. ezen felhasználási feltételek, vagy az itt hivatkozott dokumentumok megszegése ;
  • 2. ha sérti a törvényt, vagy valamely harmadik fél jogait; vagy
  • 3. ön használja bármelyik ParkVia weboldalt

8. A ParkVia weboldal használatának feltételként beleegyezik abba, hogy nem fogja a ParkVia weboldalt semmilyen törvénytelen célra használni, vagy oly módon, amit jelen felhasználási feltételek tiltanak.

ParkVia Ltd Egyesült Királyságban levő regisztrációs száma: 6557569. A ParkVia a CAVU és tágabb értelemben a MAG része.

PLEASE READ THESE TERMS AND CONDITIONS CAREFULLY BEFORE USING OUR SITE

Using our websites

The use of our websites (www.parkvia.com and others, as amended from time to time), is subject to our Website Terms of Use. All of our website users must read and agree to these terms.

Booking parking and other travel services

Parking and other travel services booked through our websites may be supplied either directly by us (ParkVia), or by a Third Party Provider.

These terms relate to bookings with ParkVia directly: Booking Terms and Conditions (ParkVia/Reseller). These are the terms of the contract between you and us, under which we supply the services to you.

ParkVia Ltd is registered in the UK under number 6557569.


ParkVia Ltd, 30 Brown Street, Manchester M2 1DH, UK

Lemondási feltételek

Minden egyes visszamondást vagy módosítást a ParkVia weboldalon a "Foglalásom kezelése" menüpontban, vagy e-mailben a ParkVia weboldalon található e-mail címen kell kezdeményezni. Amennyiben a visszamondást vagy módosítást szóban, telefonon keresztül, vagy közvetlenül a parkoló üzemeltetőinél kezdeményezi, kérése nem kerül feldolgozásra. A "Foglalásom kezelése" menüpontban kezdeményezett visszamondás automatikusan feldolgozásra kerül és a Felmondási Időszak (a parkolóba érkezési dátum/idő és a ParkVia visszamondásról való értesülése közötti időszak) onnantól számítódik, ahogy a visszamondást kezdeményezték a "Foglalásom kezelése"-ban. E-mailben történő visszamondás esetén a kérelemek feldolgozása munkaidőben történik, a Felmondási Időszak attól a pillanattól számítódik, amikor az adott kérelemet ParkVia feldolgozta. Az előzőek tekintetében azt javasoljuk, hogy a visszamondási kérelmeket a "Foglalásom kezelése" használatával kezdeményezzék.

Kérjük vegye figyelembe, hogy az alábbi általános esetekben nem térítünk vissza díjat:

  • Kiutazási változások (beleértve a törölt repülőjáratokat, hajóutakat, vonatutakat, stb.): Nincs visszatérítés. Az ön felelőssége, hogy informálódjon az utazással kapcsolatos változásokról, azokhoz igazítsa a menetrendjét, és értesítést küldjön ParkVia részére minden fontos változásról. ParkVia nem felelős az ön kiutazásával kapcsolatos változásokért (beleértve a törölt repülőjáratokat, hajóutakat, vonatutakat, stb.), így ennek okán nem jár önnek visszatérítés.
  • Lekésett transzfer: Nincs visszatérítés. Mivel a transzfer buszok menetrendje elérhető mind a ParkVia honlapján mind a foglalási voucheren, az ön felelőssége, hogy tisztában legyen a transzfer buszok menetrendjével, menetrendszerinti indulási időpontjaikkal.
  • Késői érkezés miatt más parkolóban történő parkolás esetén: Nincs visszatérítés.
  • Más parkolóban történő parkolás esetén, mert nem találta meg a parkolót: Nincs visszatérítés. A foglalási voucher és a ParkVia tartalmazza a szükséges útmutatást. Az ön felelőssége megbizonyosodni arról, hogy az utazás alatt önnél van a foglalási voucher és a megfelelő részletes útmutató a parkoló megtalálásához.
  • A foglalási voucher hiánya: Nincs visszatérítés. A foglalási voucherek kiküldése automatikusan történik e-mailben. Az ön felelőssége, hogy kapcsolatba lépjen ParkVia ügyfélszolgálatával és kérje a vonatkozó részleteket amennyiben a foglalási vouchert nem kapta meg.
  • Fel nem használt parkolási napok: Nincs visszatérítés a fel nem használt, vagy csak részlegesen felhasznált parkolás esetén.

lemondás confirmálási idő

  • Több mint 168 órával a lefoglalásí idő elött: Teljes visszatérités
  • 72 és 168 között a lefoglalás dátum és óra elött: Visszatéritük a foglalásnak az árábol 50%-ot
  • 0,01 és 72 között a lefoglalás dátum és óra elött: Nem lesz visszatérités